HTML

MI IS AZ A KREATIM?

2012.11.24. 10:43 :: Kreatim

DSC_0126.jpgMi az a Kreatim?  Egy esemény, folyamat, vásár, kiállítás, ahol évente több száz művész mutatja be munkáját. Egy hely, ami megteremti a találkozás-, a tárgyak olvasásának, megértésének lehetőségét. Egy kis idő, amelyet azzal ölthetünk, hogy saját korunkkal szinkronba kerüljünk, elsősorban nem a technikai újítások és technikai design, hanem az iparművészi /designer gondolkodás által.

A technikai innovációk létezésük óta fontos szerepet töltenek be életünk reprezentációs  stratégiáiban abból a szempontból, hogy velük látványosan lépést tartunk a korral és felelősséget érzünk a fejlődő civilizáció sorsa iránt. Azzal, hogy használjuk ezeket a vívmányokat, egyben támogatjuk is a további fejlesztéseket. Az egyre környezettudatosabb technológiák, energiatakarékos gépek és eszközök presztízs tárgyakként jelennek meg. Azonban a pusztán technikai fejlődéssel reprezentálók számára kimarad egy fontos aspektus, a különböző organikus anyagokkal,  tárgy típusokkal, formákkal, az alkotói szemlélet változásával való személyes kontaktus.  Mindez olyan környezetet jelenthet a technikai innovációk számára, aminek a hiánya a kor, a XXI. század szemléletével való valódi kapcsolatot kérdőjelezheti meg. (Ez persze önálló diskurzus témája is lehet, hogy a XXI században mi tekinthető reprezentatívnak és valóban lehet, hogy a technikai vívmányok állnak nyerésre.)

Szólj hozzá!

Címkék: vásár kiállítás

KARÁCSONY MÁSKÉNT!

2012.11.24. 08:09 :: Kreatim

Kreatim_Atrium_Dec9.jpg

2009-ben rendeztük meg az első Kreatim vásárt, és egyben az első karácsonyi vásárunkat is. Azóta eltelt 3 év, 15 vásár, közte 4 karácsonyi is (nem, nem számolok rosszul), és még mindig/egyre jobban hiszünk abban, hogy lehet másként is karácsonyozni. Mi a feliratos bögrék, hightech kütyük világán túl, töretlenül keressük/kínáljuk a személyes és igényes ajándékokat. Immár az Átrium Film-Színház lenyűgöző, art deco előcsarnokában találkozhatsz velünk, és több mit 50 művésszel, hiszen idén is giccsmentes karácsonyt kínálunk!

Szólj hozzá!

Címkék: design vásár kiállítás művészet Átrium Film-Színház Karácsonyi vásár

TÁRGYOLVASÁS

2012.11.23. 09:11 :: Kreatim

konyvajanlo_dana.jpgAz iskolában mindenki tanul verset elemezni. Ha szerencséje van, akkor megtanul képet elemezni, vagy legalábbis találkozik az elemzés valamilyen formájával. Egy dolgot viszont biztos nem tanulunk, tárgyakat elemezni. Itt nem szobrokról és más műalkotásokról van szó, hanem a használati tárgyainkról, amikről látszólag semmit sem tudunk, és amik szó nélkül szolgálják ki az igényeinket.

Nem arról van szó, hogy egy használati tárgy ugyanolyan vizuális örömöt, vagy lelki felüdülést nyújtson, mint egy festmény, de mégis felmerül a kérdés, hogy a tárgyainkat miért nem tudjuk úgy szemlélni és kikapcsolódásként elmélyülni bennük, mint a képekben? Biztos-e, hogy csak a képek kiváltsága ez? A válasz lehet, hogy a mozdíthatóságban is  rejlik, hiszen a képek ugyanott lógnak, vagy állnak, így a megnyugtató állandóság érzetét keltik, míg a használati tárgyak ki vannak téve az elhasználódásnak és az állandó kontextus változásnak. Mi az amiben mégis örömet lelhetünk egy tárgyat nézegetve? Formája, anyaga, színe, funkciója és mindezek egysége, aránya, a környezettel való viszonya, vagy leginkább az, hogy elrepít minket azokba a jóleső gondolatainkba és érzésekbe, amelyekért kiválasztottuk. Érezzük benne az alkotójának és a kornak az energiáit, amivel szinkronba kerülünk, ami fontos a számunkra, vagy szeretjük használni és ez az egyszerű felismerés is örömmel tölthet el!

Szólj hozzá!

MI AZ A TÁRGY?

2012.11.22. 08:11 :: Kreatim

Nem az a kérdés, hogy mit jelent a tárgy, mint fogalom hanem, hogy hogyan választunk? Mindenki tanul művészetről, tudjuk, hogy van irodalom, zene, képzőművészet, azonban sokkal többet foglalkozunk, dolgozunk a tárgyakkal, vagy csak használjuk azokat,  amik természetes módon vesznek körül minket, mint amennyit tanulunk, vagy tudunk róluk valójában.

Szólj hozzá!

Címkék: képzőművészet művészet tárgy

TÁRGY: Karácsony

2012.11.21. 23:30 :: Kreatim

Évek óta szervezünk design vásárokat, de mindig a karácsony a legvadabb „tárgykulturális” évad.  Ez talán azt jelenti, hogy az évnek ez a része az, amit magunkról az összes rokonunkról, ismerősünkről és a tárgyakról való intenzív gondolkodással töltünk. Megpróbáljuk az általunk ismert személyeket tárgyakkal párosítani a fejünkben úgy, hogy az nekünk is örömet okozzon.  Ez nagyon intenzív időszaka az évnek ráadásul már a vége felé jár, mindenki elfáradt, itt a tél, sötét, stb. ezért nagyon fárasztó is, amit szeretnénk megúszni, vagy minél gyorsabban elintézni.  Ez az évad nagyjából fordítottan arányos a tanévvel, vagy a színházi évadokkal, amik kb.: 9-10 hónapig tartanak, aztán szünet. A tárgykultúra évad jó esetben 1-2 hónapig tart átlagosan, de van, aki egy pár nap alatt szeretné letudni viszont mindenki érzi, hogy ez a gondolkodás megkerülhetetlen még akkor is, ha a végén nem veszünk semmit esetleg.

Karácsony előtt minden évben elkezdünk azon gondolkodni, hogy milyenek vagyunk valójában mi magunk és mit is szeretnénk kapni, mi az amit magunknak még nem vettünk meg az év során, vagy mástól várunk. Van tehát az évnek egy időszaka, amit ilyen módon komolyan a magunkkal való őszinte szembenézés és az egymásra figyelés határozhat meg. Senki nem szeretne olyan ajándékot kapni, aminek nem örül, ezért nem lehet kamuzni és nem is szeretne olyat adni, aminek nem örülnek, így feltétlen őszinteségre van szükség és ezzel szemben komoly nyomozó munkára a többi embert illetően.

Sokan mondják, hogy nem kérnek ajándékot, mert a szeretet és megbecsülés sokkal fontosabb, ez igaz de, ha végig nézzük az emberiség teljes történetét azt látjuk, hogy a tárgyak az első pillanattól meghatározzák emberi lét alapjait. Segítenek elvégezni a munkánkat, segítenek kifejezni, felépíteni személyiségünket, kommunikálnak a külvilággal és ezzel segítenek minket boldognak és sikeresebbnek is lenni, vagy csak megteremteni boldogság és siker érzetét/látszatát és ez egy lépés lehet ahhoz, hogy valóban így is legyen. Az ajándékozás ezért fontos a számunkra, mert egy-egy tárgyban és a kapcsolatainkban benne rejlenek a személyes folyamatok, amiket a tárgyainkkal indítunk, végzünk, folytatunk, segítenek, vagy korlátoznak és ebben az esetben nem mindegy, hogy milyen az a tárgy és egyáltalán, hogy mi az?

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

2012.11.21. 20:40 :: Kreatim

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása