HTML

- 1 nap

2012.11.29. 10:52 :: Kreatim

Nem mintha kötelező lenne előre tudni, hogy mit szeretnénk ajándékozni, de ez a kis adventi előkészület pont arra jó, hogy láthatóvá váljanak egyes trendek, tárgyak, alkotó folyamatok. Ne csak az „iparművészek”, vagy „alkotók”, „designerek” gyűjtőnéven nevezzük őket, hanem mire találkozunk, nagyjából ismerősként üdvözölhessük őket, vagy legalábbis felismerjük a tárgyaikat

Ebben a + - napi posztban kifejezetten textil munkákkal és alkotókkal fogunk megismerkedni.

Makrai Szonja 2006-ban még mint kommunikációs szakember vizsgálta a művészeti piacok helyzetét Magyarországon, akciókat szervezett és interjúkat készített az akkori design vásárok alakulásáról, emellett évek óta készít ékszereket. Előszeretettel használ hulladék anyagokat. Korábban molinóból láthattunk tőle ékserkllekciókat de a régi órák szerkezetei és fényképezőgépek darabjai is megjelentek a munkáiban. Most textilékszerekkel lep meg minket. A textilékszer önálló műfajnak tekinthető, bár Magyarországon a textilt nem tekintik igazi ékszer alapanyagnak, mégis sok művész dolgozik vele. Az újrastrukturálás egyik házilag is könnyen elérhető alapanyaga a textil, épp ezért fontos a DIY szemlélet szempontjából is. A textilek szinte végtelen mennyiségben és variációkban jelennek meg a kortárs tervezők munkáiban, textil ékszert viselni pedig azt jelenti, hogy egészen egyedi megoldást, a legkifinomultabb  és legérzékenyebb stílust és anyagot választani egy-egy alkalomra.amakrais.jpg

 Urbánfy Éva textiltervező művész, filc edényeiről ismert. Szerte a világon megtalálhatók tárgyai, amiket vásárokon és kiállításokon mutat be. A korábbi filc alapanyagot nemrégen váltotta fel a recycling szemlélet, és most használt textilekkel dolgozik a szalmakalapok struktúráját idéző saját technológiájával. Ezek az edények és táskák a „slow design” minden kritériumának megfelelnek. Lokális és low budget anyaghasználat, saját technológia és rengeteg kézi munka. Minden darab egyedi és megismételhetetlen. Aki kézbe veszi el kell, hogy gondolkodjon az alkotói folyamatok és az idő viszonyáról. A tárgykészítés teljes története lepereg a szemünk előtt és csodáljuk az újonnan létrehozott anyagstruktúrát. Ezek a tárgyak igazi élményt nyújtanak és lehetővé teszik a folyamatos szellemi kapcsolatot a környezetünkkel.

azurbánfyéva.jpg

Urbánfy Teri textil és bőrszakon végzett az Iparművészeti Főiskolán. A foltvarrás technikáját használja és ennek határait feszegeti. Selyem ékszerei is ennek a technikának a gyümölcsei, bár sok mindenről eszünkbe juthat a patchwork de ezekről az ékszerekről talán nem ez ugrik be először. Hihetetlen harmóniát sugároznak az anyagok és színek, ezzel teremtve meg az állandóság érzetét. Kicsit olyan mintha ismételnénk magunkat de szinte minden igazán jó alkotóról elmondható, hogy munkája nem időszakos, hanem az állandóságnak készül, hosszú évekre, évtizedekre oda és visszamenőleg. A trendek körforgásszerűen térnek vissza, más-más keretek és társadalmi viszonyok között de bizonyos technikák nem veszítenek a jelentőségükből. A patchwork több szempontból is jelentős és használata, művelése a társadalom minden csoportjára jellemző. Teri ékszereiben ennek a műfajnak minden jellegzetessége benne van, mint egy viselhető univerzumban. Mindig más fényben látjuk, mindig más színeket vélünk felfedezni rajtuk de bennük van több száz év globális hagyománya is.

azurbénfyteri.jpg 

Mogyorósi Timea lakberendezőként végzett és kezdetektől foglalkoztatja a re-és upcycling kérdése. Horgolt már mindenféle magnószalagból és nylonokból , amikkel idézte a 70-es évek tejeszacskóiból horgolt lábtörlőit, mint a tárgykultúra egy sajátos és jellemző korszakát.  Az elmúlt éveket Norvégiában töltötte, ahol reneszánszát éli a DIY és hétvégi piacokon saját készítésű tárgyaikat árulják a készítők. Ez már itthon is bejáratott kereskedelmi forma, azonban még mindig nem jellemző az, hogy a saját környezetünkbe bátran beavatkozzunk. Timi most újrahasznosított, horgolt textil tároló edényekkel jelentkezik, amik környezetében felhalmozódott ruhákból készülnek. A képen látható tárgyak éppen nem saját, hanem holland gyártású, készen vásárolt újrahasznosított textil fonalból készültek, ami egyre leterjedtebb Európa üzleteiben. A legváltozatosabb színekben és méretekben lehet gondolkodni arról, hogy mi magunk melyik elhasznált ruhánkból tudnánk olyan tárgyat készíteni, ami megfelel a kor enteriőrtervezői elvárásainak, illetve elsősorban saját magunknak.

amogyorósi.jpg

A múlt darabjainak összeillesztése a Random Varroda célja is, megpróbálnak egyedi darabokból, különböző időket megjelenítő ruhadarabokból szériát gyártani, ráadásul nyilvánosan. Ebben az írásban minden textiles művész az újrastrukturálás mellett tette le a voksát. A Random Varroda nevéből adódóan is véletlenszerű párosítással helyezi egymás mellé a rég- és közelmúlt darabjait. Lehetővé teszi az idősíkok, vagy jelentések szórakoztató keveredését azáltal, hogy a különböző társadalmi csoportok és funkciók attribútumai felcserélődnek. Mindezt nyilvános workshopokon bárki gyakorolhatja velük és a múlt darabjai/ruhadarabjai, emlékei, stílusai egy egyszerű összeillesztéssel teljesen új kontextust teremtenek. A Kreatimon is nyitott műhellyel várják az érdeklődőket.

arandom.jpg

A XXI. század trendjeit az egyéni elképzelések és igények határozzák meg. Ez nem csak napjainkra jellemző, hanem talán mindig is így volt. Talán ezért is nehéz a múzeumok dolga, amikor a mai értékeket kell meghatározni, hiszen az egyedi, rendelésre készült darabokról azt tartjuk, hogy a legértékesebbek, viszont a tömegtermelt és széria darabok jellemzőbbek és ugyanolyan értékesek lehetnek a jövő számára. Miért jók az egyedi megrendelésre készült darabok? A ruhák nem kicsik és nem nagyok, hanem pont akkorák, amekkorára szükség van, hiszen méretre készülnek.  A bútorok pont akkorák és pont olyan anyagból készülnek amilyet választottunk és pont olyan funkciót látnak el, amilyet rendeltünk, stb. Egy ilyen darabot sokáig használunk, gyerekeinkre, unokáinkra hagyjuk, amivel az ő dolgukat nehezítjük meg, hiszen túl jó minőségűek ahhoz, hogy egyszerűen meg lehessen tőlük válni… Miért jó a széria? Mert jelen idejű jel a városban, vagy a világban, érthető, leolvasható. Kommunikatív, a kor szellemét tükrözi, emellett a technikai fejlettséget is jól mutatja, ami a saját korunkban való részvételt reprezentálja, később újrahasznosítható lesz. Napjainkban mindkét irány működik és elfogadott, jól ötvözhető... mai kiemelt témánk a textil szempontjából az adja az érdekességét, hogy a tömegtermelés által felhalmozódott ruha mennyiség adja a kézművesség és egyediség, méretre szabhatóság alapanyagát, így alakul ki korunk háttéripari szimbiózisa. Ipar-művészet...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kreatim.blog.hu/api/trackback/id/tr194933176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása